Az oldal elköltözött!
Az új oldal az alábbi linken elérhető:
www.sasusaku-fan.gportal.hu

Megnyugtató beszélgetés
Itachival kimentek a kórház kertjébe, ahol most viszonylag több beteg volt kint a levegőn. Este fél nyolc volt, de még mindig világos volt az ég, aminek sokan örültek, hogy nem sötétedik hamar mint télen. Kellemes nyári este volt. Nem volt az a nagy kánikula, hanem kellemes hőmérséklet volt, enyhe szelő frissítve fel az embereket, amikor már kezdett melegük lenni. Az ápolok és az ápolónők meg sok beteget kísérgetek, hogy megmozgassák őket. Mivel a negyedik épület területén voltak a kórháznak, sok terhes nő járkált már nagy pocakkal, akik hamarosan szülni fognak. A kórház kertjében, piros árvácskák voltak ültetve, és az enyhe szellő megtáncoltatta a sziromleveleiket. A sárga - fekete csíkos méhecske is szorgosan gyűjtötte a nektárnak valót, miközben beporozza a piros virágokat. Néha-néha az enyhe szellő hátrébb lökte a piha könnyű méhecskét, de ez se tántorította vissza a zümmögő lényt. A padokon kisgyerekek ültek, aki látogatóba jöttek valamelyik rokonukhoz. Egy 36 éves nagyon rövid hajú várandós anyuka ült a padon, akinek nagy hasa volt és a kisfia hasára tette a kezét. A kisfiú, aki alig lehetett több három évesnél izgatottan várta a kis tesó érkezését. Sasuke-kun rágyújtott a cigarettájára, mert nem lehetett a kórház épületébe dohányozni csak a kertbe. 
- Mért bánsz így szegénnyel? Tudom, hogy jobban szereted őt mindennél, de ne feled ő nem olyan mint Donna. A volt feleséged Sakura ellentéte, hiszen azt is kiharcolta nálad, hogy a fiatok nála maradhasson. Arról nem is beszélve, hogy vehemensebb, számító volt, és több férfinak a szájhája volt.-mondta Itachi szidva a volt sógornőét.
Sasuke nem akarta hallgatni a bátyja papolását, hiszen semmi köze az életéhez. Főleg ahhoz nem, hogy számon kérje rajta, hogyan viselkedik a saját feleségével. Itachi ismerte az öccsét, ezért tudja, hogy nem nagyon érdekli, amit mond. 
- Nem szólók bele az életedbe, de Sakura nagyon igényli a szeretetedet. De alig kap tőled valami szeretetet. Nem bízol senki és nem szereted kimutatni az érzelmeidet, de legalább Sakurával ne viselkedj ennyire ridegen. Neki te vagy a legfontosabb ezért ragaszkodik hozzád. Neked mellette kéne lenned, hogy érezze a törődésedet, ne emelj fel magad felé egy áthatolhatatlan falat, amin lesz lesz képes átjutni.-mondta Itachi, utána vissza ment a kórteremhez, ahol a felesége és a kisfia voltak.
Sasuke pontosan tudta, hogy Sakura semmibe sem hasonlított Donnára. Hiszen mikor elkezdtek találkozgatni, nem tudta Sakura, hogyan kell az ilyeneket kezelni. Tartotta a távolságot és mikor Sakura erősen magához ölelte teljesen szokatlan volt neki. Hiszen őt soha nem ölelte át férfi. Meg igazából nem is ölelgették, ezért meg kellett tanulni azt, hogy Sasukét közel engedje magához, hogy a testük érintkezzenek. Sasuke-kun meg nem arról volt híres, hogy nagyon várna arra, hogy a nő felkészüljön. Mindig megfelejtkezett arról, hogy Sakura még szűz volt, ezért néhányszor megállt parancsolt. Igazából Zeitaku is nagyon szeretgetős típus volt és ő ölelgette meg a nevelt lányát. De Sakura neki se nagyon engedte, szerette a nevelő apját, de nem akarta nagyon az életébe beengedni. Sasuke mutatta meg neki, hogy milyen az igaz szerelem. Ezért is Sakura mindennél jobban szerette a férjét. Sasuke kis idő múltán vissza ment és szólt a feleségének, hogy mennek, ezért siessen. Sakura elköszönt a többiektől és mikor kimentek a kórteremből alig tudott lépést tartani a férjével. 
 
Mikor haza értek Sasuke a nappaliba ment és elkezdet csörögni a telefonja. Annai hívta, mert még mindig nem mondott le arról, hogy tönkre teszi Sasuke-kun házasságát. Sakura meg pont akkor halad el a helyiség mellett. Ezért mikor a férje letette a telefont bement zaklatottan. 
- Megint a volt feleségeddel beszéltél?
Sasuke ránézet a feleségére, aki fehérebb volt mint valaha a kerek, sápadt arcán csak a rózsaszínrúzs és a rózsaszín szemhéjfesték enyhítették a sápadtságát. Mindig nagyon fehér bőrű volt és mint tudni lehet az ilyen fehér bőrűeknek sok anyajegyük van. Sasuke-kun aggódott a felesége miatt, de semmilyen jelét nem mutatta annak. Ezért Sakura úgy érezte, hogy már nem szereti, ezét mikor meg tudta, hogy Annai az egyik volt barátnője hívta, már meg sem lepődött. 
- Sokkal többet beszélsz másokkal mint velem. Ha nem a volt feleséged hív, akkor a volt barátnőd, meddig akarsz játszani velem? Kíváncsi lennék rá, hogy hányszor csaltál meg, ha a volt feleségeddel is lefeküdtél.-mondta Sakura, mikor már nem bírta magába tartani. Eddig elfojtott fájdalmakat amiket, nem beszélt meg senkivel törtek a felszínre. Nem szeretett veszekedni a férjével, és eddig is csak egyszer jutott el ilyen pontra, amikor tudomást szerzet Sasuke-kun volt feleségéről. 
- Sakura ezt már megbeszéltük. Nem voltam más nővel, csak akkor amikor megsértődtél és elmenekültél Yahikoékhoz. Elmenekülni a problémák elől nagyon tudsz, de a kisujjadat sem mozdítod, hogy megold őket. Legközelebb hová fog menekülni? Az biztos nem a szüleidhez, mert nem is tudsz oda menni. Alig ismered az életet, és sehová sem tudsz eljutni, ha valaki meg nem mutatja neked, mert eltévedsz. Egyáltalán nem vagy felkészülve az anyaságra.-mondta Sasuke mikor ridegen, mikor leült a fotelba. 
A szolgálólányok kint hallgatóztak a nappali mellett. Sakurána nagyon bántóan estek a férje szavai.
- Nem szeretsz engem, és nem is szerettél soha, csak játszódtál velem. Azért vettél csak el, mert teherbe ejtettél. Kislányunknak sem örülsz. Meg szoktam, hogy soha nem lehet senkinek sem a legfontosabb, ahogy ahhoz is, hogy nem vagyok valami okos. De még nem találkoztam ilyen rideg, rossz indulatú férfival. Sasuke-kun te h...-mondta Sakura, de az utolsó mondatát nem fejezte be, csak sietett a helyiségből.
Azzal sem törődött, hogy a szolgálólányok hallgatóztak, már semmi nem érdekelte. Egyedül akart lenni, hogy lenyugodhasson, mert ez a kislányának nagyon tesz jót, ha idegeskedik. Sasuke meg a felesége után ment rögtön, mert senki nem engedi, hogy így beszéljen vele. Eddig nem is beszéltek vele így, mert nem mertek. Ezt a feleségének sem tűri el. Hamar utol érte a feleségét és megragadta a csuklóját. 
- Mit akartál mondani nekem? Fejezd be a mondatodat.-utasította Sasuke, mikor felemelte a felesége fejét, hogy a szemeibe nézzen. 
Sakura nem mert a férje szemeibe nézni, harapdálni kezdte a száját. De hiába akarta elkerülni Sasuke-kun tekintetét, nem tudta és egyenesen belenézett a sötét szempárba. 
- Nem mered elmondani? Ide figyelj, ne merj velem így beszélni, tudod, hogy azt sem szeretem, ha felemeled a hangod, amikor velem beszélsz. Ha nem tetszik a viselkedésem, nyugodtan beadhatod a válást. Nem foglak arra kötelezni, hogy velem élj.-mondta Sasuke, mikor elengedte a felesége csuklóját és elment.
Sakura eldöntötte, hogy ma nem fog a hálószobába aludni, ezért a második emelet egyik vendég szobájába ment be, ahol a szekrényből kivette a takarót és a párnát és felhúzta rájuk az ágyneműket. Még az angyalka plüss kutyusát is elővette, és ágyra helyezte. Majd le ült az ágyra. Meg se fordult a fejébe, hogy elváljon Sasuke-kuntól, de ha ezzel boldoggá teszi, akkor beadja a válási papírokat. Nagyon szereti, éppen ezért képes lesz lemondani a boldogságáról, hogy Sasuke-kun boldog legyen. Elővette a telefonját és felhívta a mamáját. Rá mindig számíthatott, és mindent eltudott neki mondani. Ezért vele még azt is megbeszélte, hogy most mi csináljon, mikor kiderült, hogy a férjének már vagy gyereke és a volt felesége is feltűnt. Akkor a mamája azt mondta: „ Ne idegeskedj. Sasuke-kun téged szeret, de nem sajátíthatod ki, mert a fiának szüksége van az rá. A volt feleségével meg ne törődj. Menj vissza hozzá, mert jól ismerlek és tudom, hogy nem tudsz élni Sasuke-kun nélkül, arról nem is beszélve, hogy a közös gyereketeknek még nagyobb szükség lesz az apjára. Minden házasságba vannak hullám völgyek, ami a szerelmeteket állítja próbatéttel elé.” Koe bölcs és megnyugtató szavai megnyugtatóan hatottak Sakurára. Végül is az ember soha nem kerülheti el a sorsát. Koe többször is jósolt a cigány kártyából az unokájának, de akár hányszor nézte ugyan az jött ki újra és újra. Hogy Sakurának az élete szerelme egy elvált férfi lesz, és a gyereket is megmutatta a kártya. Sakura azt hitte, hogy nem Sasuke-kun az a férfi, de most már 100%-ra tudta, hogy az élete szerelme Uchiha Sasuke-kun. A mamája már az unokája hangjából hallotta, hogy valami baj van. Amikor Sakura elmesélte neki a mamája együtt érzett vele és ugyan olyan bölcsen tanácsot adott neki.
- [ Sakura ezért kár volt felhergelni magadat. Persze rosszul eshet neked, hogy Sasuke-kun még mindig tartja a kapcsolatot a volt barátnőivel, de ezt el kell nézned. Te is kis apróságok miatt tudod felkapni a vizet. Meg neked most a kislányotokra kell vigyázni, hiszen kicsivel több mint egy hónap múlva szülsz. ]-mondta a telefonba Koe.
Sakurát inkább az aggasztja, hogy Sasuke-kun megemlítette a válást. Koe megnyugtatta, hogy a férje csak haragjába mondta. Sakura ez után a beszélgetés után megkönnyebbült, de megkérte a mamáját, hogy az anyjának nehogy megemlítse ezt a beszélgetést. Aztán bement zuhanyozni a második emeleti fürdőbe. Mikor végzet vissza ment a szobába és ledőlt az ágyra magához ölelte angyalkát és elaludt. 
Még nincs hozzászólás.
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77